20. fejezet

A konyhán végignézve teljes csatatér! Remek! Bret elégedett képpel gombolja a nadrágját. Nekem meg a pumpa talán még jobban az egekbe szökik, mint nem is olyan régen. Elegem van abból, hogy egy arrogáns pöcs, és nincs tekintettel rám. A biztosítékot cinikus hozzászólása veri ki nálam.


-Na, remélem, most már a hiszti letudva.


Hogy az a jó édes anyukád, azt! Az FBI szent anyja, forog a sírjában tőled te köcsög! Húú, azt az anyaszomorító mindenit.
A fejem színe paprika vörösre vált. A torkom kiszárad, a tenyerem viszketni kezd. Eléri nálam azt a pontot, amit elég ritkán lehet, de neki sikerül. Gondolkodás nélkül lendülök át a konyha pulton, a dühtől az erőm megemelkedik, az adrenalin dolgozik a szervezetemben. A jobb térdemmel megtérdelem nemesebb szervét, majd a bal könyökömmel a háta közepébe könyökölök. Mikor már a földön fekszik, még a biztonság kedvéért belerúgok.

Nyugodt szívvel hagyom a földön fetrengeni. Afelől nyugodt vagyok, hogy nem lesz baja, de amit tett az már nagyon idegesít. Elegem van a szarságaiból. Abból, hogy mindig mindent jobban akar tudni. Na mondjuk én is, de az más!
Egy szál fehérneműben flangálok, míg ő próbálja összevakarni magát! Megnézem a tv műsort, de nem találom érdekesnek. Így inkább felöltözöm, felkapom a kocsikulcsot és elindulok a helyi kocsmába.

A havas úton néha meg-megcsúszik a kocsi, de hát nem kacsáért kaptam a jogosítványt. Nagy nehezen, de odaérek. Ahogy belépek az összes tekintet rám szegeződik. Mocskos , büdös, izzadt férfiak isszák az esti italukat az asztaluknál. Vén fószerek kéjesen nyögnek fel ahogy fenék riszálva helyet foglalok. Kérnék egy Bourbont, de hülyének néznek és elém raknak egy üveg vodkát. Hát legyen, végül is a hatás ugyan az, és gyanítom egy- két pohárka után az íze is.A biztonság kedvéért elmagyarázom az öregasszonynak aki kiszolgál, hogy kérek mellé fantát is.
Csendesen iszogatok a pultnál. A fejem lehajtom, még véletlenül se jöjjön oda hozzám senki. Néha néha az idősödő asszonyt pásztázom a szememmel. Hihetetlen , hogy mennyi energia árad belőle. Terebélyes testét, még terebélyesebb szoknyája és rajta a kis köténykéje takarja. Tiszta, rendezett ráncokkal. A fején lévő fekete kendő alól barnás, de már deres haja látszik csak ki. Arcán az idő mély gödröket szántott. Ahogy elém rakja a következő üveg üdítőt láthatom, eres bütykös kezét. Néha néha felköhög. Látszik rajta, hogy nem azért dolgozik mert muszáj, az arcán lévő mosoly elárulja, olyankor még meg is fiatalodik. Beszélget mindenkivel. Velem is megpróbál és amikor nem megy, mivel nem értem az oroszt meglepődöm, hogy folyékonyan angolra vált.

-Kedveském, van itt pár fiatal ember, az egyik közülük érdeklődik maga iránt, de meghagytam neki, hogy ne zavarja önt.Mégis szólok, hátha. Nagyon rendes kis kölök. Valami biológus kutatónak tanult Moszkvába az egyetemen, de haza kellett jönnie, mert az édesapja, nagyon beteg.-úgy magyaráz nekem, mintha gyerek lennék. Minden egyes szót lassan tagoltan, de kitűnő kiejtéssel ejt. Szavaiból süt felém a szeretet és a gyengédség. Arcmimikájával próbálja éreztetni, hogy annak a srácnak nagyon fontos lenne velem beszélnie.


-Tessék csak ideküldeni.- az én hangomon viszont érződik az alkohol. A beszédem lelassul, de még tudatánál vagyok annak mit beszélek.


-Oh, köszönöm aranyoskám!


A néni eltűnik!Egy ajtón megy be, majd onnan is jön ki. A nyomában egy roppant érdekes kinézetű fiatalemberrel. Fiatalemberrel? Innen nézve kölyökkel! A  srác abszolút nem néz ki orosznak. Tipikus európai feje van. A haja kócos oldalról nézve, az arcát több napos borosta borítja. Amint találkozik a tekintetünk, megállapítom, hogy nem mostanában aludt, de a szeme egyszerűen vakít a félhomályban. Öltözete egyszerű, de nem igénytelen. Farmer, pulcsi és kabát van rajta. A járása magabiztos, hát még a kézfogása. Az egész lényéből süt az erő. Ahogy közelebb ér , látom csak meg, nem is olyan kölyök. Az arcán és a tekintetén látni, hogy az élet nem kíméli.

-Üdvözlöm Rea, én Simon vagyok. Brettel beszéltem délelőtt! Én lennék, aki szívesen segítene!


Nem kicsit lepődök meg. Honnan tudja, hogy én ki vagyok, még ha ismeri is Bretet.

-Honnan tudja ki vagyok?.-kérdezem is, nem túl barátságosan. Sajnos a paranoiámat még nem sikerült leküzdenem.


-Tudja, ez egy kis falú, kevés az idegen.


-Ah értem! Csatlakozik?-bökök a mellettem lévő székre.


-Persze, ha nem gond? Nem lesz belőle baj?

Nem értem, már miért lenne baj abból, hogy leül mellém beszélgetni ,iszogatni, ismerkedni. Megvitatni a melóval kapcsolatos dolgokat, meg az élet nagy értelmét! Valószínű , hogy értetlen fejet is vágok mert közelebb hajol, hogy bizalmasan közölje velem a mondandóját.


-A férje elég féltékeny típusúnak tűnik, ezért is szerettem volna külön önnel is beszélni. Mert ha önnel akarok dolgozni, tudnom kell a férje nem akar e kinyírni minden nap.-röhögi el a végét. Én meg csak hápogok. A férjem? Nincs is férjem!

-Nekem nincs férjem.-jelentem ki döbbenten.


-Bret, nem a férje?-kérdezi immár ő meglepődve.


-Nem.-nevetek-Maximum csak szeretné.