17. fejezet

-Igyunk bort! -mondja Bret jókedvűen!

-Igyunk!- Lassan , lustán nyújtózkodom végig az ágyon. Olyan jó, békés és meleg van. Semmi kedvem nincs kikászálódni. Bret , mintha olvasna a gondolataimban, felpattan. Egy szál gyufával életre kelti a kandallóba bekészített tűzet, majd kiszalad a konyhába. Ámulva bámulom, kidolgozott, meztelen testét. Formás fenekét.Ma is elképeszt, hogy tudd ennyi idősen is így kinézni. Az arcán lévő borosta eltakarja mélyebb ráncait, ami még férfiasabbá és vonzóbbá teszi.

Gyorsan ér vissza a palackkal és két pohárral a kezében. Leterít egy plédet a kandalló elé. Szabályosan megágyaz. Párnákat, takarókat dobál a vastag anyagra, majd kinyújtja kezét, hogy csatlakozzam. Készségesen fészkelem magam az ölébe. Hosszasan nézzük a tűz lobogását és némán isszuk a borunkat.

-Miért akarod végig csinálni? Miért akarsz mindenkit meggyógyítani? Mi a célod a gyógyszerrel?-kérdezi tőlem gyengéden.-Meg akarlak érteni. Meséld el , mit miért csinálsz, illetve csinálunk. Mert oké, hogy nekem van egy nézőpontom, de neked mi az?

-Tényleg érdekel?.-nézek rá kétkedve, de egy szúrós pillantással arra ösztönöz, inkább folytassam. Élőszőr, amikor erre a pályára tévedtem, az volt a célom, hogy jó sok pénzt keressek és úgy éljek mint a sztárok!.-ne nevess!Fiatal voltam!-Aztán, mikor rájöttem, hogy van érzékem a dologhoz, elkezdett érdekelni. Nem csak a kémia, és a biológia. A politika, a világ működése. Az , hogy mi miért történik. Tudtad , hogy világgazdaságból és világjogból is van diplomám?-Nem!Érdekelt mindennek az oka és az okozata. Azt vettem észre, hogy  teljesen felfordult az életem. Másra se tudtam gondolni, mint mindennek a hátterére. Mindenben összefüggéseket kerestem. Ez vitt előrébb a kutatásban is! Soha nem voltam rest utána nézni annak ami elvileg alapvetőnek bizonyult.Például, képes voltam a víz képletét újra megvizsgálni! és kiderült hazugság. Hazugság, hogy H2O a víz képlete. Tudtad, hogy van benne arany? Nem, ezt sem tudtad, nem is fogod, mert titkolják!Ezek után a legapróbb állításokat is inkább magam igazoltam. A táraim mindig furcsállták a hozzá állásomat. Őszintén meglepődtem,amikor szembesültem először azzal, hogy nem vagyok olyan , mint ők. Szinte menekültem előlük, nem akartam velük beszélni, érintkezni, hiszen más voltam. Akkor még azt hittem ők a normálisak én vagyok Őrült. Hetekig hónapokig bezárkóztam, lélekben!Aztán egyszer csak sétáltam az utcán és néztem az embereket, a fákat a madarakat és feltettem a kérdést. Ki dönti el, hogy ki a normális, illetve, hogy mi? Ki az aki ítéletet mondhat lelkünk felett? Igen, a kérdés bennem lakozott, belőlem született, és egyszer csak a válsz is megérkezett. Nekem! Tőlem! Tőlem, függ! Minden tőlem függ, tőlem indul. És minden azon múlik, hogy ÉN , hogy reagálom le. Senki máson. Csak és kizárólag Rólam szól az életem. Akkor döntöttem úgy, hogy megpróbálok változtatni a világon. Kutatni fogok, és megalkotom a betegségek gyógyszerét. Sosem értettem, miért van az , hogy embert tudunk klónozni. Mert tudunk! Köztudott, és még sem segítünk az AIDS-eseken, a rákosokon. A többi betegeken. Aztán ahogy kutattam, és kutattam a miérteket is rájöttem miért nem tudjuk gyógyítani a betegségeket! Mert nem akarjuk! Semmi másért!

Én pedig, mivel a sorsom a kezemben van, nem hagyhatom! Én irányítom és ha akarom megalkothatom. Senki nem tilthatja meg nekem. Nem másért csinálom. Magamért! Mert így akarom! Önző vagyok? Lehet! Ez vagyok én, egy mások szemében paranoiás, zseni! De én szeretem magam. Tudom, hogy mik a saját határaim. Igazából semmi! Maximum olyan határaim vannak , amit mások állítanak elém, csak , hogy magukat jobb színben tüntessék fel!

Bret sokáig hallgat, gondolom az imént halottakat emészti. Felállok, hogy rágyújtsak, hagyok neki pár percet, hogy újra önmaga tudjon lenni. Tudom milyen amikor az ember szembesül az élet kegyetlenségével,és gyakorlatilag azzal, hogy leélt x évet, és hülyére vették. Mindennel! Még talán azzal is, hogy  valóban élünk e, bár azért ebbe már én se mernék belemenni.

A konyhába épp kávét töltök magamnak, amikor megérzem két kezét körém fonódni. A fejét a nyakamba fúrja, érzem ahogy nedvesedik a bőröm.

Sír! Hagyom, had sírja ki magát! Ő most szembesült azzal, amivel mindenkinek szembesülnie kéne! Önálló lények vagyunk szabad , saját akarattal. Mi is állhatnánk az országok élén. Mi is lehetnénk nagyhatalmak vezetői. Csak nem akarunk, vagy ha akarunk is nem teszünk érte. Behódolunk. Kinek? Arról még korai neki beszélnem. Sok lenne az egyszerre. Először neki is meg kell találnia önmagát, majd mikor már tudja, hogy ki is ő valójában, beszélhet arról, hogy hova akar eljutni és miért. Hogyan találhat magára? Először is meg kell tanulnia, hogy ő maga, mint egy élőlény se nem rossz és se nem jó. Egyszerűen valamilyen. A valamilyen , pedig nem azt jelenti, hogy ugyanolyan , mint bárki más! A saját értékeit, tulajdonságait, meg kell tanulnia használni. Használni, a saját maga védelmére, nem pedig az elpusztítására.

Óvatosan fordítom szembe magammal, nem akarom zavarba hozni. Simogatom a hátát, törölgetem a könnyeket a szeméből. Csókokkal tüntetem el a sós lét zavart arcáról. Üveges tekintetét fúrja az enyémbe, majd egyszer csak, mintha az élete múlna rajta, vadul kap az ajkaim után. Erősen, szinte már fájón szorít, markolássza a mellemet, tépi le rólam a ruhát! Tudom miért csinálja, ezért nem is bánom! Hagyom, hogy kiélje magát. Be akarja bizonyítani magának, hogy igenis ő irányít! Igaza van, csinálja! Végre tele van érzelmekkel. Miközben az élvezettől liheg,  zokog. Most jön ki belőle az elmúlt közel negyven év keserűsége. Ujjaival úgy nyomul belém, hogy a meglepődöttségtől bennem reked a levegő. Próbálom ellazítani a testemet, kis idő múlva sikerül is. Már a kezemben van a férfiassága. Végre nem fogja vissza magát! Hangosan élvezi ténykedésemet, a könnyek elapadnak, helyüket átveszi a boldogság. Felültet a konyhapultra és ajkaival élvezi nőiességem és vágyam édes nedvét! A hátát simogatom, a tarkójába markolva húzom fel magamhoz egy forró csókra. Én sem vagyok képes élvezetem hangjait magamban tartani. Lepattanok a pultról és elé térdelve tüntetem el a számban. Élvezettel szopogatom meredező vágyát, mely hamarosan el is önt a levével. Ám nem hagyjuk abba. A padlón terülök el! Szélesre tárom lábaimat, jelezve, hogy megmártózhat bennem. Nem is kell várnom, erősen öklel fel. Szinte üvöltve hajszoljuk magunkat a kielégülés felé. Amikor már hajszál választ el minket kihúzódik belőlem. Gonosz mosolyra húzza a száját és fordít rajtam egyet. A hajamnál fogva kapaszkodik belém, hogy lökéseitől ne essek össze, másik kezével fenekemet kényezteti. A kettős kéjtől, nem bírom már tartani magam. Remegve terülök szét a hideg kövön. Egy utolsó lökés és egy hangos kiáltás után ő is követ. A hátamon fekszik. Kiterültünk mint két paca a földön.