19.fejezet

-Akarsz róla beszélni?-suttogja miközben még mindig engem ringat. Karjai vasmarokként fonódnak körém, hogy biztonságot nyújtsanak.Szemében a féltés, az aggodalom tükröződik. Vonásai lágyak,gyengédek.

-Nincs, miről-mondom rekedten, alig hallhatóan-csak rosszat álmodtam.


-Rea, szerintem beszélned kell róla!Lehet, hogy mégis van egy kis poszttraumás stresszed! Nem akarom, hogy félj, beszéld ki magadból.


-Mi vagy te pszichológus?-kérdezem halkan.
Nincs kedvem vitatkozni. Annyira valóságos volt, annyira élethű. A gonoszkodó hangok, a kéjes nyögések. Nem tudom kitörölni a fejemből.Érzem az avar nyirkos illatát. Érzem ahogy leheletük csiklandozza a nyakamat. Brr!!


-Nem.-kuncog fel, miközben izzadt testemről törölgeti le a cseppeket. Egy cseppet sem tartom viccesnek, sőt. De ezek szerint nem vesz komolyan, azt hiszi, csak egy buta kis álom volt. Fogalma sincs mit érezhettem, fogalma sincs milyen volt érezni, hogy ismét cserben hagy!Mint már sokszor. Talán tudat alatt még mindig félek. Tőle!

-Tusolj le, gyere segítek!-kér gyengéden.

-Nem kell, megy egyedül is.-Vágom oda foghegyről és már ott sem vagyok!  Nem akarom megbántani, de nem esik jól az érintése. Ezért is menekülök inkább a fürdőbe.Lemosom magamról a mocskot, amit álmomban Sam és Ő kent rám.

Miután megfürdök, visszafekszek, de nem merem lehunyni a szemem, az álmom képeim folyamatosan peregnek a szemem előtt. Hallom Sam kéjes hangját a fülemben, de ami a legijesztőbb, hallom Bret vágytól teli hangját is miközben vadul tömködnek. Érzem, hogy akaratom ellenére is, a testem reagál az érintésükre. Igen, a legrémisztőbb az volt az egész álomban, hogy a testem élvezte.Hányingerem van, hánynom kell magamtól is. Felpattanok, és kiadom magamból talán még a lelkemet is. Zokogok a padlón feküdve. Bret értetlenül és immár szótlanul vakar össze, de nem úszom meg, beszélnem kell.
És én beszélek! Az undor, és a fájdalom görcsösen kapaszkodik a porcikáimba. Hiába adom ki magamból az egészet,vagy legalábbis majdnem az egészet. Hiszen azt már mégsem mondhatom el, hogy valamilyen szinten még élveztem is! Magamtól is undorodva, ismét a padlón kötök ki, WC-be lógó fejjel.



Eltelik jó pár nap mire ismét önmagam vagyok, a munka lefoglal, de az éjszakák ijesztőek. Esténként alvást színlelek, de amint Bret elalszik álmatlanul hánykolódok. A testem nem reagál Bret közeledésére, egyik pillanatban kívánom, a másikban a pokol legmélyebb bugyrába küldeném. Nem tudom, mikorra fog realizálódni a lelkem. A napok telnek, én pedig igyekszem! Egyre jobban bírom Bret közelégét, de az aktív együttlétre még nem érzem magam készen. Ő pedig, látszólag türelmesen vár. Csak ki tudja meddig.

A termékem gőz erővel készül. Rettentő sok munkaórát fektetek a tökéletesítésbe, de megéri.Napjaim avval telnek, hogy próbálom, a legnagyobb tökéllyel megtalálni a hibafaktorokat. Illetve az utolsó DNS teszteléseket végzem. Sokszor már a fáradtságtól alig látok, de csinálom. Egy magam vagyok szinte mindenre, de haladok és csak ez számít. Bret segít amiben tud, ám lassan szükségem lenne egy hozzáértő segítő kézre is.

-Bassza meg.-csapok az asztalomra, miközben egy DNS.-t vágok ketté.

-Mi van?.-néz fel Bret ijedten a könyvéből.

-Kell valaki aki értis ehhez, nem bírom egyedül.

-Rendben, csak ne dühöngj, olyankor túl szexi vagy!-A hangjában ott a szemrehányás, bár szerintem akaratlanul, mégis megsajnálom. Az álmom óta nem voltam képes vele szeretkezni és bár jól esik a közelsége, fogalmam sincs mikor leszek képes rá megint.

-Akkor szerzel valakit?-Nézek rá kérdőn , kikerülve a választ a megjegyzésére.


-Persze, csak mond meg mire van szükséged!


Elmagyarázom , sőt leírom milyen szaktudású illetőre lenne szükségem, majd Bret távozik is, de az ajtóból visszaszól.

-Este elmegyünk inni, kiadni magadból a dühödet, addigra visszaérek. Készülődj össze.-Olyan hangsúllyal mondja, hogy semmi kedvem nincs vitatkozni vele, de szerintem nem is hagyná, hogy most kötekedjek , vagy egyáltalán ellent mondjak neki. A hangja fenyegető  és vágytól fűtött. Érezni lehet, hogy ma már történnie kéne valaminek.Szórakoznom kéne. Talán igaza van. Rám fér egy kis kikapcsolódás.

Egész délután görnyedek a laborban. Különböző teszteket végezve. Az idő repül, tudom, hogy készülődnöm kéne, de talán, találtam valami hasznosat.Belefeledkezem, és csak akkor eszmélek fel mikor egy dühös szempárral találom szembe magam.

Nem szólok, ő sem szól. Csak méreget, a fájdalom, a düh csak úgy süt Bret szeméből. Milliméterre közel hajol hozzám. Érzem a leheletét. Érzem, hogy hörög . Azt, hogy a dühtől, vagy a fájdalomtól nem tudom. Farkasszemet nézünk egymással. A feszültség kézzel tapintható köztünk. A szám tátva és kiszáradva, ezért egy apró mozdulatot engedélyezek magamnak. Muszáj benedvesíteni az ajkaimat. Kár! Ugyanis robban a bomba!

-Menj a picsába!.-üvölti az arcomba-elég! Elegem van! Miért kínzol, egy köcsög álom miatt, miért nem nyúlhatok hozzád?Ha? Miért nem tudsz normális lenni? Mindenben támogatlak! Az egész életemet kockára tettem érted!-kiabál még mindig a  fejembe.

Nem mondom, hogy nincs igaza, de akkor is, mégis mi a francot képzel már megint magáról, eddig tartott a nagy megváltozom érted időszak.

-Te menj a picsába! Nyald ki, Bret! Szarul vagyok érted, tudom, hogy nem jó így, de nem tudok rajta változtatni. Amúgy meg nem miattam vagy itt, magad miatt. Bármikor elmehetsz. Te jöttél utánam, nem én kértem. Szóval ne játszd meg nekem a szuperhőst.

-Rea, szeretlek az istenit.-rogy le a földre, a kezét az arcába temetve.-Féltelek, félek!


-Tudom.-enyhülök meg én is.-oda guggolok mellé, szorosan összefonódunk.


Sokáig nem szólunk csak öleljük egymást. Bret a hajam simogatja, érdes kezével érinti puha bőrömet. Bebarangolja arcom minden csontját, minden kis gödrét. Érzem, hogy próbálna lángra lobbantani, de nekem még nem megy. Lassan halad a nyakamra, ott a lüktető eremen elidőzik, de tovább halad a hátamra. Érzékien kúszik a keze a pólóm alá. Halad előre. Tenyerébe fogja mellemet és lassan masszírozni kezdi, ajkaival közben óvatosan csókol. Fogalmam sincs mitől, de elerednek a könnyeim. Azokat is lecsókolja rólam. Ölel simogat vetkőztet. Végig a szemeimbe nézve. Nem ellenkezem, de nem is biztatom. Csak vagyok!

A fejemben Sam jár. Sam édesen bűnös mosolya, nem adhatom meg neki azt az örömet, hogy még ha csak az álmaimmal is, de tönkre tegyen. Gondolkodom. Kikapcsolok. Lehunyom a szemem és próbálok csak Bretre koncentrálni. Eddig észre se vettem, hogy fejével már a lábam közé furakodott. Nyelvével játszik bennem. Amint végre rá figyelek, halk nyögések adnak utat maguknak belőlem.

Aztán egyszer csak minden megváltozik.


-Na, kérésed számomra parancs volt. Kinyaltam!Reggelre itt van egy fickó az orosz egyetemről. Ő a legjobb! Jó éjt!


Fekszek a földön, letollt bugyim a térdeimen feszül szét, a padló kissé nedves az élvezetemtől. A szemeim kitágultak és csak meredek előre Bret távolodó alakjára. Pörgetem a fejemben visszafelé az eseményeket. Tényleg azt mondtam nyalja ki, de hát...Szó szerint hápogok magamban, némán, a meglepettségtől. Jó pár pillanat kell , mire észbe is kapok mit tett! Játszott. Nagyon csúnyán játszott. A könnyeim se hatották meg. Az összetört lelkemmel sem foglalkozott. Még mindig csak saját magával van elfoglalva.

A harag cunamiként söpör végig bennem. Felpattanok és összeszedem magam. Na te fasz majd meglátod, én mire vagyok képes! Kezdődik, eddig tartott, a hű de jóban vagyunk állapot. Leszarom, hát ha játszani akar legyen! Az emeletre vonulok, lezárom előtte a labort. Kell jó fél óra mire a biztonsági zárakkal , kódokkal és egyéb harci kütyükkel végzek. A szobámba megyek. Magamra zárom az ajtót, és letusolok. Előveszem a legszexisebb fehérnemű szettemet, majd fenék riszálva, illatosan levonulok benne a konyhába, Bretről tudomást sem véve.

A kanapén ülve veszi észre, hogy ott vagyok. Rám néz , majd elfordul, majd hirtelen vissza. Hoppá, most fogta fel mit is lát. Nagyot nyel, de a tekintetét vissza szegezi a tévére. Fél-fél szemmel sandít csak irányomba. Gyorsan felteszek egy kávét főni, neki állok a vacsorának. Természetesen két főre. Bár nem érdemli meg, de addig is gonoszkodhatok vele. A tv hangja hirtelen halkul el, de Bret nem mozdul. Én meg szándékosan nem figyelek rá, csak teszem a dolgom a konyhában. Egészen addig, míg a pultról hatalmas csörömpöléssel nem söpri le az edényeket, majd hirtelen fel nem ültet rá.