9.fejezet

A kocsiban nem néma csend uralkodik. Nem kis döbbenetet okozok az iménti kis akciómmal, de komolyan ez már kikívánkozik belőlem. Jó, arról ne beszéljünk, hogy a pofám ég mint az állat, az öklöm meg sajog, de ki nem szarja most le. Ebben a helyzetben egyenlőre örülök, hogy van luk a fenekemen.

Nagy nehezen, de végre megérkezünk egy hatalmas épület elé, a mélygarázst célozzuk meg, Sam szó nélkül szál ki a kocsiból. Bret meg hátraszól nekem.

-Jó lenne, ha bent maradnál a kocsiban, amíg körülnézünk, hogy minden rendben van!- nem kér, nem utasít, egyszerűen csak közli a tényeket, hogy mi lenne a legjobb. Fáj, hogy ilyen velem, miért kellett megütnie? Simán megfoghatott volna és berakhatott volna abba  kibaszott kocsiba. De nem! Neki muszáj volt megmutatnia , hogy mekkora macsó. Szemétláda!

-Siessetek! Elegem van már, hogy bébiszittert kell játszanotok, amit még élveztek is.

-Rea, ne játszd már meg az erős nőt. Kiborultál nincs ebben semmi baj. Azzal csak hátráltatsz minket hogy folyton akadékoskodsz. Elhiszem , hogy eleged van, de jót akarunk.- a hangja megbánást tükröz, de nem hat meg vele.

 Bassza meg, nem fogok állandóan meghatódni, mikor ezt csinálj! Egyszerűen megint előveszi a bocs csak jót akarok nézését és azt hiszi a karjaiba omlok. Hát nem. Tegye akkor a dolgát , de kérdezzen meg nekem mi a jó. Nem úgy van az, hogy csak folyton oszt, hogy mit hogy csináljak. Beszélje meg velem, hogy nekem is jó legyen .Akarok e pisilni, akarok e enni. Két napja alig ettem és most már éhes is vagyok. Azt hiszik a stressz miatt nem vagyok éhes. Szarni is szoktam attól , hogy nő vagyok. Ráadásul már érzem, hogy lassan a havi bajom is utol fog érni.

Persze fogom magam és kiszállok. Mit tököl itt már a szentbeszéddel! Ha már ennyire kedves velem én se tétlenkedem, dolgozzon meg a pénzéért. A hátamra teszi hatalmas tenyerét és a lift felé kezd el tolni, csak akkor lélegzik fel, mikor a felvonó megindul velünk. Lefelé! Lefelé? Hova a picsába akarnak már eldugni, tuti nem megyek hosszú távra a föld alá. Lehetek még ott eleget!

Nagy sokára végre kiszállunk az átkozott ketrecből, amit amúgy is utálok. Nem tehetek róla, de rettenően félek a liftekben! Igazából nagyon sok mindentől félek, csak a pofám nagy! De az mindig.

Meglepődve tapasztalom, hogy végtelen hangos zene szűrődik ki a nagy vasajtó mögül. Kérdőn nézek Samre és Bretre, akik csak mosolyogva húzogatják a vállukat. Hát én már tényleg semmit nem értek. Főleg mikor bemegyek. Egy tucat férfi, igen férfi, a szó legnemesebb értelmében férfiak táncolnak és szórakoznak. Oké, hogy már elég későre jár az idő de mi a bánatot buliznak ezek itt? Mondanom sem kell a látvány fergeteges, az összes bajomat elfelejtem, ahogy az izmos férfitestek elszórva a nagyobbacska helységben rázzák magukat itallal a kezükben. A röhögés feltör belőlem és nem is akar csillapodni. Bret próbálja elmagyarázni mi a helyzet, és mi miért történik, de két rét görnyedve röhögök és semmit nem értek abból amit mond!

-Rea, hallod-röhög ő is-A szülinapom miatt vannak itt, lassan jönnek a többiek is. Reggel meg eligazítás. Addig is érezd jól magad, de legyél mellettem, ők a kollégáim, de sosem lehet tudni.

-Ühüm.-kortyolok bele egy üveg pezsgőbe és gurítom le a tequilámat, ha már a kezembe nyomták. -Jó!-nézek mélyen a szemébe , jelezve , hogy értettem és ezúttal szót fogadok. Még mindig haragszok a pofonért és a viselkedéséért, de most , hogy kiderült szülinapos, nem akarom tovább hergelni, majd holnap!

-Bret, miért repülünk ide ilyen hamar, ha csak holnap lesz eligazítás:-rajzolok macskakörmöket a levegőbe és kérdezem meg azt ami már percek óta motoszkál a picinyke agyamban.

-Mert mára kaptunk repülési engedélyt, és jön majd valaki akit be szeretnék neked mutatni!

-Kicsoda?-kérdezem meglepődve!

-A feleségem!-ahogy mosolyog, ahogy lenézően néz rám, szívem szerint meg tudnám ölni. A szívemet mintha vasmarkok szorítanák. A könnyek gyűlnek a szememben, de nem engedek nekik utat, hosszas szempilla rebegtetésbe kezdek, nehogy kicsorduljanak. Egy világ omlik bennem össze. Na nem azért mert szerelembe estem, de végre kezdtem volna nyitni felé. Tudtam, hogy hibát követek el, na de ekkorát már megint?

Szokásomhoz híven, az alkoholhoz menekülök és összeismerkedem a Fiukkal. Iszogatunk és táncolunk. Idő közben sok lány is érkezik, de valahogy mindegyik féltékenyen méreget. Hát van is miért kicsikéim. Aztán egyszer csak csönd lesz és mindenki egyfelé összpontosít, én tovább viháncolva fordulok arra, de mikor meglátom az ajtóban álló nőt még lejjebb szeretnék süllyedni a föld alá. Egyszerre leszek szomorú és dühös, talán  féltékeny , na de nem a nőre akit Bret ölel, hanem Bretre.