14. fejezet 2/1

 Bocsi, muszáj volt megvágnom! Nem utálni érte! Jud Rider

A taxiban sem tudok az eszemre hallgatni, a testemen eluralkodik a vágy és már nincs az a józan ész ami visszafogjon. Akarom! Kell! Úgy pattanok ki a hotel előtt az autóból mint akit üldöznek. Na ez roppant vicces és még csak nem is áll messze a valóságtól.Stevet a kezénél fogva húzom magam után a liftbe, ahol ismét az egész testemet neki préselem és a nyakát csókolgatom.

-Biztos ezt akarod.-suttogja vágytól rekedt hangon.

-Igen!.-nyögöm, ahogy belemarkol a fenekembe.

Az ajtóhoz érve picit visszafogjuk magunkat, de mint akit puskából ,lőnek ki vonulunk be a hálóba. A félhomályban ismét egymással vagyunk elfoglalva. Édes nyelve tapogatózik bennem, lábaimat szélesre tárva hagyom, hogy még mélyebbre furakodjon. A torkomat szinte kaparja a szárasság, mivel csak nyögök és nyögök. Eszméletlen ahogy a nyelvéhez az ujjait is beveti. Nem fúrja belém, egyszerűen csak masszírozza duzzadó szervemet. Néha fel nyög ő is a kéjtől amint erősebbet markolok férfiasságán. Lassan fut végig a mámor a testemen. Remegek mint a nyárfalevél. 

Steve valahogy egészen kifinomult módon kényezteti a testemet és a lelkemet is. Nem szégyell piszkos szavakat suttogni a fülembe, ahogy belém rakja kemény farkát. Ő is visszafogottan nyögdécsel, akár csak én. Nem szeretnénk, hogy a kintiek tudják mit csinálunk, de van egy pont ahol már egyikünk sem tud uralkodni a belőle felszabaduló állaton. Szabályosan morgunk egymásra, az izzadság csak úgy patakzik rólunk. Harapjuk és karmoljuk a másikat és erős lökéssekkel toljuk a kielégülés felé a testünket.

A nap sugara kíméletlenül adja a tudtomra, hogy reggel van. Emlékeim szerint nem egyedül aludtam el, de hiába tapogatózom. Az ágyon rajtam kívül nincs senki. Először átfut rajtam a düh, de mikor megérzem a selymes papírt mellettem akaratlanul is elmosolyodom.

" Gondoltam maradjon köztünk....... egy szavadba kerül és itt vagyok. Az érzéseim nem változtak! Te döntesz"

Na baszki, erre most mi a picsát lehet mondani. Őszintén volt valami  éjszaka az együttlétünkbe. Furcsa volt úgy szeretkezni szenvedélyesen, hogy minden egyes mozdulatból süt a szeretet és a féltés. Na és még a vadság ellenére a gyengédség is. Én hülye, nem akartam belemerülni most semmilyen érzelmi labilitásba de mégis sikerült. Talán ő lenne az akit nekem küldött az ég? Ő védene meg? Ő lenne a lelki társam? Ő vele élhetnék végre boldogan? Ha most elhalasztom és falat húzok sose tudom meg, de ha magamhoz engedem és csalódók? Akkor bassza meg, még senki nem hallt bele. Mit veszíthetek? Egyetlen egy valamit! A koncentrálást a jelenlegi feladatomra. Ami most még a saját életemnél is fontosabb. Mert ez lett az én karmám! 

Miért ilyen bonyolult az élet? Ki mondja meg, hogy a zöld az zöld, a piros az piros! Fogalmuk sincs az embereknek, hogy például fizikailag képtelenség, hogy a kezünkbe fogjunk egy bögrét, ugyanis a két anyag, a bőrünk és a kerámia, elvileg taszítja egymást. Mi mégis fogjuk! Lehet elég csak , hogy azt hisszük, hogy fogjuk? Lehet! Az is lehet, hogy csak képzeljük az életünket és valami burokban növekszünk? Több Hollywoodi kasszasiker is taglalta már ezt a témát, és hát ugyebár szokták volt mondani nem zörög a haraszt ha a szél nem fújja! 

Ismét képes vagyok egy eldöntendő kérdésből komplett filozófiát és elméletet gyártani. Hihetetlen vagyok. Nevetek saját magamon. Idióta. Kell vagy nem? Ennyi! Ahhj, nem tudom mit akarok már megint. Már el is tűnt az általam felépített Rea. Ilyen könnyen borulhat az elméletem. Össze kell szedjem magam!

Nem is késlekedek a fürdőbe vonulok, rendbe szedem magam és döntök. Aki mer az nyer! Én én nyerni akarok. Én nem veszíthetek. És mivel valamit vagy csinálok vagy sem, így azonnal kiszólok Stevenek, hogy jöjjön be. Persze igyekszek hivatalos hangnemet megütni, ne hogy feltűnjünk valakinek. Amint belép a szobába rögtön hozzá simulok!

-Ezek szerint nem utálsz?.-kérdezi kuncogva a fejét a nyakamba temetve.

-Nem.-súgom a tarkóját simogatva-próba szerencse.

Tekinteté az enyémbe fúrja úgy vizslat, hogy vajon komolyan gondolom -e, de a szememben nem lát mást, mint gyengédséget. Meg talán egy kis félelmet.

-Komolyan beszélek.-nyögöm a fölébe, ugyanis keze felfedező útra indul a testemen. Fogalmam sincs mit csinál! Épp , hogy hozzám ér, de libabőr fut végig rajtam a keze nyomán.

-Akkor jó!Most viszont hagylak dolgozni. Hozattam kávét! - egy gyors csókot nyom a számra és már ott sincs. Csak azt veszem észre, hogy a kávé az asztalon gőzölög.

Azért be kell valljam jó pont , hogy hagy dolgozni, de most még jól esett volna egy kis kényeztetés. Mivel nincs mit tennem, neki állok a jegyzeteimnek. Az agyam csak úgy önti a képleteket. Ám egyszer csak pisztoly durranást hallok kintről. A vér is meghűl az ereimben.