A döbbenettől először mozdulni sem tudok, de végül az agyam kapcsol. Roham léptekkel szedem össze a jegyzeteimet és a laptopomat. A ruháimat már zúdítom is a zsákomba válogatás nélkül. Az ajtóban egy pillanatra megtorpanok.Vajon jó ötlet kimennem, mikor azt sem tudom mi folyik odakint? Nem valószínű, de már unom, hogy mindig én tudok meg mindent utoljára.
Be kell valljam Steve miatt is ideges vagyok! Egy határozott mozdulattal feltépem az ajtót, de a döbbenet nem is a megfelelő szó arra amit érzek. Mr. Hardy egy pisztolyt tart a kezében, mindenki döbbenten néz hol rá, hol a földre. Engem mégis a mellette álló személy kiléte zavar meg. Bret! Követem a tekinteteket és megpillantom Stevet a földön, holtan összeesve.
Ismét összezavarodom, már fogalmam sincs ki kivel van. Steve mellé térdelve zokogok! Nem, nem azért mert megpróbáltam szeretni! Nem, ennyi idő alatt nem alakulhatott ki semmi, csak az esély az esetleges boldogságra. Sajnos most már az sincs!
A félelem és a düh veszélyes párosként kering az ereimben. Az a bizonyos pohár most kezd el nálam betelni. Az agyamra valami burok telepszik és már nem vagyok képes kontrollálni magamat. A pakkom hangos koppanással a földön végzi a jobb öklöm, pedig Mr. Hardy arcában, Bret próbálna elugrani előlem, de őt pedig a bal lábammal kényszerítem térdre, nemesebb szervére mért pontos ütéssel.
A fiúk hangosan szisszenek fel. A tekintetemmel szinte ölni tudnék, úgy nézek körbe a szobában. A szívem a lelkem egy csapásra vált át. Nem tudok parancsolni magamnak. A nőiességet és a józan észt félretéve vonom kérdőre a jelenlévőket.
-Mi folyik itt már megint?-kérdezem a halott Stevet nézve. Nem érzek semmit, se gyászt , se csalódást. Már semmit.
- Kiderült, hogy nem az akinek mondja magát!-Mr. Hardy hangja fagyos, de hogy őszinte e, azt már nem tudom.
-Na jó. Mindenki kifelé!-kiabálom.
-Rea nem lehet-szólal meg Bret.
-Nekem, te ne nem lehetezz, mert még ki is heréllek. Takarodj innen, látni sem bírlak! Azt sem tudom ki vagy. Állandóan jössz a higgy nekem dumáddal, de azon kívül, hogy jó vagy az ágyban még nem bizonyítottál semmit. Bizonyíts, és majd akkor hiszek neked, de ne úgy, hogy folyamatosan baszogatsz és cipelsz egyik városból a másikba. Védj meg ha akarsz, de az ajtón kívül! Holnaptól dolgozom, hat ökrös fogattal nem tudsz eltántorítani tőle, se te, se a slepped.-mutatok körbe. Remélem mindenki számára világos. Ha annyira segíteni akarsz, szerezz nekem engedélyt fegyverre, adj a pisztolyt és taníts meg lőni, de gyorsan. Most pedig hívjátok a rendőröket, vagy tudom is én kiket, hogy Stevet elvigyék innen. Illetve kérek a recepción egy másik szobát. Ja, és eszetekbe se jusson eltüntetni a holttestet. Hivatalosan intézünk mától mindent!
Kész, elég volt, most jött ki rajtam minden. Hát komolyan mondom, itt mindenki úgy viselkedik, mintha valami gengszter lenne. Mindent fű alatt intéznek, nekem ez egy cseppet sem tetszik. Úgy tűnik végre felfogják mit akarok, mert amíg én idegesen körbe körbe járkálok és pufogok, mint valami vipera, megérkezik a rendőrség. Bár ne javasoltam volna , hogy hívjuk őket. Akkor talán megkíméltem volna magam több óra felesleges faggatózástól. Már végre kezdenék fellélegezni, mikor egyszer csak nem várt ismerős jelenik meg.
-Emma.-nyögöm. Mára , sőt egy életre elegem van a meglepetésekből. Tényleg lassan azt se fogom tudni, hogy én ki vagyok, nem hogy azt , hogy ők kik. Istenemre mondom , fáradok, elég már ebből az egészből. Valószínű a szervezetem is épp így gondolja és hiába a kemény elhatározás, a világ elsötétül a szemem előtt, a talajt már nem érzékelem a lábammal. Lebegek.
Semmi mást nem érzek, csak nyugalmat és békét! Mintha a gondolatok kimásztak volna a fejemből és a helyére boldogság sugarak költöztek volna! Csönd van, és sötét. Annyira, jó, hogy nem is akarok változtatni ezen az állapoton!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése