24. fejezet. VÉGE!

Ahogy az erős kezek ráznak magamhoz térek. Ijedten, rémülettel teli szemekkel nézek körbe az ismerősnek, ám mégis idegennek tűnő szobában. A bútorok ismerősek, a hely is, de mintha modernebb és időtállóbb lenne körülöttem minden. Tudom, hogy jártam már itt, de nem tudnám megmondani mikor. Jeges félelem cikázik át a testemen mikor meglátom Sam szemeit az enyémbe fúródni, ám tekintete nem olyan mint amilyenre emlékeztem. Most lágy, féltő, és aggódással teli. Hirtelen nyilall a fájdalom a fejembe. Az éles kín addig gyötör még emlékezésre nem késztet.


" Hűvös, nedves padlón ülök, a kábulat amit az előző adag kokain okozott kezd elszállni a testemből, ezért újult erővel lövellem magamba a káros anyagot, hogy testem végre ismét elmerüljön a súlytalanság talaján. Elmém végre szárnyalhasson. Ne kelljen korlátozni, se politikai érvekkel, se etikai tanulságokkal, se erkölcsi szabályokkal. A nirvánát, a paradicsomot akarom, amit ilyenkor élhetek csak meg. Nem kell a példamutató, nagy erkölcsű társdalom tagja lennem. Ami kiszipolyozza az emberi lelkeket. Végre kreativan alkothatom meg a gondolataimat.. Az utolsó emlékképem az, hogy Samnek, a gonosz FBI ügynöknek mégis sikerül, az utolsó pillanatban a közelembe férkőznie, de mind hiába. A világot, addigra már megmentettem a teljes pusztulástól. "

Most, hogy itt fekszek, egy ágyon, nyoma sincs az erőszakos FBI ügynöknek. Egy aggódó férj csak, aki értem, a narkós feleségéért imádkozik.

Nem emlékszem, hogy mikortól élek álomvilágban és vajon mik  a valós elemek az életemben, de nem bánom. Tudom, hogy képes lennék megváltani a világot, hiszen az információk a fejembe vannak, csak tudni kell onnan szó szerint kioperálni őket. Hiszem azt, hogy a narkó is azért jött az életembe, aljas módon bekúszva, hogy bizonyos kapukat kinyisson előttem. Igen ám, de amint kinyitott egy értékes kaput, be  is csukott egy még értékesebbet. Igy jutottam arra a szintre, hogy mámorban éltem meg az álmaimat. Ébren álmodtam. A képzeletemben alkottam meg azt amit az életben nem tudtam. Sam aki mindig elvette tőlem a drogot volt a gonosz FBI-os, aki  meg akart ölni. A metafora igaz.  Bret volt a képzeletem hercege, az akit még kislányként megálmodtam magamnak. Persze keveredve a vadságommal.
 Egy az egyben metaforikusan éltem meg a drog hatására az életemet. Egy ágyban feküdve, csövekkel és narkóval, de éltem. Talán jobban mint bárki más. A képzeletem szárnyaival olyan helyekre repültem ahova ép eszű ember nem léphetett volna. Olyan mélységeket és magasságokat láthattam, amik elengedhetetlen kellékei a tisztánlátásnak.
Ám ami a legfontosabb, megtanultam , hogy semmi nem az aminek látszik, és minden éremnek két oldala van.
Honnan tudjuk, hogy nem az álmainkat álmodjuk? Mi változna, ha valaki most azt mondaná, amit az éjjel álmodtál az a valóság, és amit most élsz meg az az álomvilág!?  Elég sok minden igaz! Hát én ezért inkább maradtam az álomvilágban és éltem. Mint sem éltem álomvilágban. Érted? Nem? Nem baj!!! Nem is kell, hogy érts. Nem akarom , hogy érts. Azt akarom az értsen aki érti, és azt szórakoztasson akit szórakoztat. Ezért írtam meg. Tanulságnak, mesének, thrillernek, romantikusnak, izgalmasnak, unalmasnak, megbotránkoztatónak, ki mit lát benne. Egyben azonban biztos vagyok. Érzéseket váltottam ki belőled. Bármilyet is, de érzéseket.  Irigyelsz? Ne tedd, Dühös vagy? Ne legyél! Tetszett? Ne tetsszen!

Éld meg! Tedd, csináld! Őrület? Az,ugye! Őrület, semmi más az egész mint őrület. Az egész arról szól. Őrület, hogy nem keresel eleget, őrület, hogy nem vagy vékony, őrület, hogy túl vékony vagy, Őrület, hogy göndör a hajad, őrület, hogy vékony a hajad.......

Őrület! Minden erről szól...Az Őrületről.

De vajon mit is jelent az Őrület? Egyrészt amit olvastál, hiszen valjuk be Őrület amit olvastál, ahogy már mondtam, jó is volt, meg nem is, izgi is, meg nem is..Stb. Másrészt viszont, az Őrület: Elmebaj, agybaj, őrültség, tudatzavar, elmezavar, elmebetegség, téboly, tébolyodottság, tébolyultság, elmebaj. Magyarán ezek az életünk mozgató rugói. Hát csodálkoztok azon, hogy ilyen Őrült életet éltek.

Igen, ti! Én már nem. Én a magam kis álomvilágában, élek! Nincs agybaj, nincs, tébolyda, nincs elmebaj. Nincs semmi, csak amit én akarok. A tudat! Én! A legbelsőbb én!
A fejezetek száma is mutatja(24+2 fejezet=26=8) Az erő már bennem van, volt és lesz! Az erő, amivel a tudatom mozog!


Mi a tanácsom? Merd elhinni, hogy nem vagy átlagos! Senki sem az! Átlagosnak az mondja magát, aki nem is ismeri magát. Ismerni kell ahhoz, hogy Tudj, és tudás ahhoz, hogy erőd legyen! Tudás, erő, önismeret! A sorrend igazából fájdalom szempontjából mindegy. Fájni fog mikor magadra ismersz!